A válaszom egyértelműen IGEN!
Ha a világ csak úgy tud látni téged, ahogyan te látod önmagadat és úgy bánik veled, ahogyan te önmagaddal, változtatnál az önmagaddal kapcsolatos szemléletmódon?
Szeretném ha minél többen látnátok, hogy van más lehetőségetek, ahelyett, mint ami most van.
A sok-sok év alatt úgy gondolom, bár ez az elején nem így nézett ki, mára szinte mesterévé váltam annak, amiről most írok. Abszolút tudom, milyen az, amikor az ember azt gondolja, ha nemet mond valakinek, akkor nem lesznek kliensei, kevesebb pénze lesz, stb. Évekig örlődtem én is ebben, és kétszer abba is hagytam a masszírozást emiatt. Elegem volt az emberekből, a férfiakból és mindenből. Szerencsére ez mára már teljesen másképp van. Örömömet lelem abban, amit csinálok, a vendégeim úriemberek és olyanok, akikkel öröm egy tanfolyamon is együtt dolgozni.
Akikkel pedig nem, hát, velük nem igazán foglalkozom.
Tudom, hogy képességem van a testekkel, az orgazmussal, a férfiakkal és még sok mással is.
Neked vannak olyan helyzeteid, klienseid, amiről úgy látod, hogy megnehezítik a masszázs üzleted örömteli megélését, vagy újra és újra felbukkannak? Akár már többször abba is hagytad a masszírozást, mert azt mondtad, eleged van az emberekből? Akkor ezt a programot Neked találtam ki.
Függetlenné és szabaddá teheted magad ezektől a problémáktól és a stressztől, amit ezek okoznak. Megmutatom, hogyan indulj el más irányba.
Azonnal használható eszközöket, ötleteket kapsz tőlem, ami által teljesen megváltoztathatod ezt. Úgy gondolom, hogy nem tanácsokat, hanem eszközöket érdemes adni, ha valaki más életet szeretne teremteni...Persze ez nem olyan, mint mikor elmész a fodrászhoz, mert más hajszínt szeretnél, és azonnal meg lesz. Ez melós lehet, néha évekig is eltarthat a folyamat. És persze, sosincs vége, a fejlődés folyamatos, én is sokat változtam, változtattam, és tudom, hogy lehet még a mostaninál is sokkal jobb.
Ha mindent ugyanúgy teszel, mint eddig, akkor vajon mitől fog megváltozni bármi?
Megosztom Veled mindazt, ami nekem is bevált, és bár mindannyian különbözőek, és egyediek vagyunk, annyira, mint az ujjlenyomataink, mégis, vannak esetek, amelyek ezen a területen nagyon hasonlóak és ebben a programban csak erről lesz szó.
Zaklató, bántalmazó, tiszteletlen, követelődző, értetlenkedő kliensek, vagy bejelentkeznek, aztán nem jelennek meg...stb.stb. Tudd, hogy van megoldás ezekre.
Csak megjegyzem, hogy ez a program lehetőséget adhat arra, hogy kilépj az önbántalmazásból. Hisz ha eddig megengedted másoknak, hogy bántalmazzanak, akkor lehet, hogy ezt tetted önmagaddal?
Például pénzügyileg, ami azt jelenti, hogy valaki azt mondja, "fizetek neked, tedd meg, amit kérek". Ezt hívják pénzügyi bántalmazásnak. Ha ezt megengedted másoknak, magadat bántalmazod. Mire jó ez Neked, választanál valami mást?
Átláthatod végre, ha szeretnéd, hogy mi működtet Téged jelenleg. Ugyanis Te teremted ezeket, és pont emiatt meg is tudod változtatni. Ellátlak gyakorlatias, azonnal használható eszközökkel és a későbbiekben e-mail-en konzultációs lehetőséget biztosítok számodra a további kérdésekben.
Szeretettel várlak, ha meguntad az eddigieket, és a szavaimból látod, hogy ez a valami Neked való.
A programot teljesen a személyedre szabom, a diszkréciómról pedig 100%-ban biztosítalak.
A 4 óra alatt 5 kulcsfontosságú ponton megyünk végig, amivel elérheted az örömtelibb életedet masszőr/masszőzként.
( Az 5 pont között van, miképpen teremthetünk olyan klienseket, akiket öröm lesz nekünk masszírozni, illetve tudod-e, hogy mit kommunikálsz kifelé, és ez tényleg azt teremti-e, amilyen életet, üzletet szeretnél...)
Teremts magadnak olyan masszázs üzletet, amiben Te vagy a főnök, amiben könnyedén kezeled a helyzeteket, amiben nem más mondja meg, hogy mit tegyél és boldogabb lehetsz azonnal.
Az a helyzet, hogy amíg Te nem tiszteled önmagadat, addig mások sem fognak tisztelni.
A tiszteletet megkövetelheted, elvárhatod, harcolhatsz érte, panaszkodhatsz a hiánya miatt. Ezekkel nem teremtesz mást, mint további harcot, ellenállást és olyan tapasztalatokat, amelyek nem tiszteletetteljesek.
A program időtartama: 4 óra
Ára: 45 000.- HUF - Igen, drága. Mindent megváltoztató lehet számodra? Igen!
(Bár, ha jobban meggondolom, nálam a két órás férfiaknak szóló konzultáció is ennyibe kerül.)
Ugyanezzel a témával eljöhetsz hozzám 60 perces konzultációra is, az jóval kevesebb idő, viszont hasznos lehet, ha éppen valami kellemetlen ad hoc jelenség van az életedben és szeretnél rá megoldást. (A 60 perces konzultáció 30 000 HUF)
Hívj és egyeztessünk időpontot, nagy örömmel várlak!
Ha elhozod a barátnődet, aki szintén masszőz, 5-5 ezer ft-al kevesebb az ár.
Helyszín: Budapest, 1094. Balázs Béla utca 27/a.
Előzetes egyeztetés, e-mail: jinpolus.andi kukac gmail pont kom vagy a +36-20-980-6553-os számon.
A programon kávéra, forró csokoládéra, teára, házi pitére a vendégem vagy!
( Figyelem! Ez a program, ebben a formában és áron már csak e hónap végéig érhető el.
2024. januárjától hosszabb időtartamban és jóval magasabb áron lesz elérhető.)