Mi az intimitás, és mi nem az? A világ szerint mi ma az intimitás?

- Ha a partnereddel összebújtok, és mosolyogva nézitek, ölelitek egymást, együtt vagytok és szexeltek, ez nem intimitás. Együtt vagytok, aktus történik, egy bensőséges helyzetben vagytok. Az intim testrészek részt vesznek benne, ettől nem ez az intimitás.
Az ölelés ölelés, nem intimitás, alapvetően a szexnek sincs semmi köze az intimitáshoz, a szex az szex.
egy nagyon közeli hozzátartozó személynek szeretnénk őszintén a tudtára hozni legbelső érzéseinket, hogy szeretjük és bízhat bennünk, azonban tesszük ezt, bensőséges és meghitt körülmények között, gyengéd eszközök pl. ölelés, érintés, csók, szemekben elmélyedés segítségével. egy pszichológus szerint ez az intimitás.
Az intimitásról azt írja, gyakran nem működik és bár a legtöbb ember erre vágyik, mégsem hajlandó ezt megélni a partnerével.
Nézőpontom az, amit sokáig én sem így láttam, elsősorban magammal érdemes ezt megélni, megteremteni. És ha az intimitást megélem önmagammal, akkor sokkal több örömben lesz részem, és ha azzal teremtek, amiként létezem, akkor partnert is aszerint teremtek, amiként létezem. Ahhoz ami most vagyok, teremtek magamnak hozzám passzoló partnert. Ahogy pedig már írtam párszor, például abból tudhatom, hogy a tiszteletet megadom magamnak, hogy mástól is megkapom, kérés és elvárás nélkül is. Persze ez nem jelenti, hogy nem lesz néhány furcsa megnyilvánulás felém, ezekkel nem érdemes foglalkozni. Egy helyzetben, például van egy párod, megszokott például, hogy minden este szexeltek. Mondjuk neked éppen valamiért nem akaródzik, nincs épp vágyad, vagy nincs is magyarázatod arra, hogy miért is nem szeretnél akkor éppen szexelni. A sebezhetőség és az önmagad tiszteletben tartása ilyenkor úgy nyilvánul meg, hogy ezt kimondod. Most én nem szeretném az együttlétet.

Ez a sebezhetőség, felvállalod, hogy lehet nem leszel most túl kedves, sem túl odaadó sem szerethető partner a párod számára, és ezzel együtt felvállalod, mert önmagad felé van egy tisztelet és megengedés. Persze választhatod azt, hogy továbbra is bele mész a helyzetbe, a szexbe, hogy ne legyen vita, sértődés, ne kelljen magyarázkodni, ne kelljen a másik megvető vagy morcos pillantását látnod.A megengedés ebben az esetben a partnerednél alapvetően úgy jelenhetne meg, hogy ő azt mondja, oké drágám, elfogadom. Minden sértődés, minden harag és bosszúság nélkül. Ez hányszor történt így egy ilyen esetben? Volt már hogy nemet mondtál például valakinek a szexre?Te hajlandó vagy elfogadni a nemet minden sértődés és bosszankodás nélkül? Megengednéd magadnak, hogy nemet mondj, akkor is ha a párod nem lesz ezzel megengedő? Ez a valódi intimitás, amikor megengeded magadnak, hogy nemet mondj.
Azt jelentené önmagad tiszteletben tartása, hogy nem más akaratának, elvárásának felelsz meg, hanem annak, amit éppen akkor számodra a szíved, a tested, vagy bármi diktál.
A bizalomról szólva, teljesen mást jelent ez a szó a világ szemében jelenleg. Bízol valakiben, az azt jelenti egyrészt, hogy nincs semmilyen elvárásod. Elvárás nélkül csalódás sincs. Tehát például miben van elvárásod a partnereddel kapcsolatban? Minden nap hívjon fel, nélküled ne menjen sehova, számoljon be minden percéről hol, kivel volt és mit csinált? Ha van egy partnered, és megszokott dolog, hogy minden 2. nap felhív, vagy minden este jó éjszakát üzenetet küld, egyik nap mégsem ír és mégsem hív.Megengednéd-e ezt a helyzetet, anélkül, hogy kombinálnál, megsértődnél és netán azonnal kérdőre vonnád? Mi lenne ha minden kivetítés, következtetés, kombinálás nélkül hagynád, hogy jelentkezik amikor jelentkezik? Leggyakrabban az ilyen helyzetek mögött nincs semmi olyan, ami a fejünkben megjelenik, baleset történt vele, megcsal, leitta magát, beteg, bármi hasonló. Ha ilyenkor számon kérem a másikat, ez nem éppen a megengedésemről árulkodik.

Persze érdeklődhetek a másik után, hogy hogy van, milyen napja volt, mindezt anélkül, hogy benne lenne a számonkérés, ellenőrzés energiája.Ha nem küld minden este és reggel jó éjszakát és jó reggelt üzeneteket, akkor nyilván nem fogom ezt várni, mert ez elvárás. Megkérhetem őt, viszont ha ő ezt nem szeretné, akkor fölösleges többször ezt felróni, elvárni és emiatt bosszankodni. Bízhatok benne, hogy ha eddig nem küldözgetett üzeneteket, akkor ezután sem fog. Akkor fog, amikor ő szeretne, és lehet, hogy mégsem.
Néhányszor olvastam már, amikor arról írtam, hogy a legjobb választás elvárás nélkül lenni, hogy ez lehetetlen, ez mennyire igénytelenség, satöbbi. Az elvárás a partner, családtag, vagy baráttal kapcsolatban, létrehoz egy olyan energiát, amit a másik akkor is érzékel, ha ez nincs kimondva, ha nincs leírva, ha nincs jelezve, sőt, akkor is érzékeli, ha nincs éppen jelen velünk. Mivel érzékeli a bennünk megjelenő elvárást, elkezd védekezni és falakat húz fel, ez mind energetikai dolog. Ha nincs elvárásom, nem kell, hogy védekezzen, és persze ő ezt is fogja érzékelni, hogy nem kell védekezzen. Ezzel teret adok a másiknak, ahhoz például, hogy valamit másképp csináljon, valami mást válasszon, ha akar.

Elvárásom lehet gyakran, hogy például a partnerem hogyan és hogyan ne viselkedjen velem. Ezeket mind érzékeli a másik. Persze lehet önmagammal kapcsolatban is mindenféle elvárásom, hogy például egy számomra nagyon szimpatikus valakivel miképpen viselkedjek, hogy imponáljak neki. Ilyenkor vagyunk-e általában lazák, természetesek, mennyire vagyunk igazán önmagunk? A leggyakoribb esetekben semennyire nem vagyunk sem önmagunk, sem lazák és fesztelenek. Akkor ennek mi is az értelme?
Nos tehát mit adhat nekünk az, hogy elengedjük az elvárásainkat önmagunk? Mit adhat, ha az intimitás egyik alapelemét, a bizalmat alkalmazzuk? Például egyre kevesebbet fogunk csalódni, bosszankodni, önmagunkat és másokat is felszabadítjuk egy folyamatos nyomás alól, teljesítménykényszer és megfelelési kényszer alól, ez egyfajta szabadságot ad mindenki számára. Fellélegezhetünk, és másoknak is teret adunk. Mennyivel sokkal nagyobb megkönnyebbülés például nem tartani attól, hogy a másik megsértődik, ha nemet mondok neki? Óriási megkönnyebbülés, pláne ha még magyarázkodnom sem kell, ha nem szeretnék, hogy miért mondtam nemet.
Egy másik helyzet, például valakivel megbeszéltem valamit, találkozót, közös programot, vagy bármit, ha időközben másképp alakulnak a dolgok, vagy mégsem szeretném a megbeszélt dolgot, mennyire ragaszkodom ahhoz, hogy már megígértem? "Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó." Vajon ha úgy megyek el a megbeszélt találkozóra, hogy viszketek az egésztől, hogy hátam közepére sem kívánom a helyzetet, mennyire vagyok önmagammal kapcsolatban megengedő és mennyire tartom magam tiszteletben? És itt most nem arról beszélek, hogy űzzünk sportot abból, hogy megbeszélünk valamit sorra és aztán sorozatban le is mondjuk, itt nyilván ezek többségére már eleve nem volt szándékom elmenni. Itt tudom előre, most arról beszélek, hogy közben meggondolom magam, vagy a másik gondolja meg magát. Ezzel mit szoktunk kezdeni? Mérgelődünk, megsértődünk, perlekedünk? Vagy azt mondjuk, ez így is oké. Ha nem így kezelem ezt a helyzetet, mennyire vagyok megengedő a másikkal?A hála vagy nagyrabecsülés. Mikor mondtál utoljára köszönetet, voltál hálás utoljára azért mert a partnered az életed része, csak a létezéséért, hogy ezt megosztja veled? Megtennéd ezt minden nap? Nem feltétlenül szóban kifejezve, magadban. Persze ha kikívánkozik, akkor mondhatod is, a partner lehet örülne, viszont abban biztos lehetsz, hogy ha csak erre gondolsz, ő azt is érzékeli.Ha végig nézel a fent leírtakon, akkor mennyi intimitás van az életedben?
Az intimitás legkevésbé a szex.

A legtöbben nem elégedettek a testükkel, így már eleve nincs meg a saját testükkel lévő alapvető intimitás.

Így hogy lehet valaki felszabadult, netán gátlástalan, fesztelen? Igen, lehet, ha a partner teljes elfogadásban van velünk, mondjuk ismerjük, szeretjük egymást, évek óta együtt élünk és megbecsüljük, tiszteljük egymást...Nagyon sok elvárás és ítélet van bennünk a szex közben, magunkkal és a másikkal is, illetve magával szex-el kapcsolatban is. Például, hogy hogy alakul a kapcsolat és mi lesz a szex után. Felhív-e utána, jó volt-e neki velem, akar-e újra, stb, megfelelően védekezünk-e, nem jön-e haza valaki haza, hallanak-e a szomszédok, megfelelek-e a másiknak, a másik nekem. És ha közben mégsem, akkor hogy adjam elő, hogy közben meggondoltam magam? Van-e orgazmus-stb, hogy legyen egyszerre, stb.

Mindezeket együttvéve hogy lehet teljesen bele engedni magunkat a helyzetbe, miközben mindezek ott keringenek mindkettőnk fejében? Mikor jó a szex és mikor van benne intimitás szerintem? Ha nincs elvárás sem magam felé, sem a másik felé, sem az aktus kimenetelével kapcsolatban.

Akkor, ha hajlandó vagyok teljesen önmagamat adni, ha hajlandó vagyok gátlástalanul felszabadult lenni. Ha jelen vagyok, a gondolataim nem máshol vannak, ha teljesen a testemben vagyok.

Amikor utána elmondhatjuk, annyira benne voltunk a helyzetben, hogy minden más megszűnt létezni, igazából beszélni sem nagyon tudsz róla, mert nem lehet megfogalmazni igazán. Nincs szó, ami át tudná adni azt az élményt.
Milyen a szex ami szerintem szuper? Amikor megszűnik körülöttetek a külvilág, amiben nincs elvárás, nincs cél, nincs megfelelési kényszer, amikor teljesen jelen vagy a testedben. Amikor szinte kiürül a fejed, nincs benne semmi gondolat, mit hogyan kellene, együtt áramlotok és annyira össze vagytok hangolódva, hogy az egész egy gyönyörű tánc lesz.
Biztosan lehetne még számos dolgot felsorolni, és számos módon, szakszavakkal megfogalmazni, nekem ez. És akkor jöhetnek a kérdések. Volt már ilyen szexben részem? Mit tehetnék másképp, hogy valami hasonlót megéljek és a partnerem is megéljem velem valami hasonlót?

Milyen számomra az intimitás önmagammal? Hol nem vagyok hajlandó önmagamat választani, amit ha hajlandó lennék, akkor olyan intimitásban lenne részem, amiről nem is tudtam eddig, hogy létezik?-

Ha szeretnél erről a témáról beszélgetni velem személyesen, válaszd a konzultációt velem és teremts magadnak egy teljesen más valóságot önmagaddal és az intimitással.

Szeretettel várlak, vedd fel velem a kapcsolatot!